Siklóernyő - Airborne Siklóernyő - Airborne

Hike & Fly tanfolyam

Hike & Fly Jelentése 

A Hike & Fly szó szerinti fordításban annyit tesz, hogy túrázz fel a hegyre, majd repülj le! Klubunk a többféle irányzat közül az általunk legkedveltebbet és egyben a legbiztonságosabbat próbálja meghonosítani, tanítani Magyarországon.

Hike & Fly bemutatása

A Hike & Fly a siklóernyőzés egyik különleges, egyre népszerűbb irányzata, amelyben a túrázás és a repülés egyszerre kap szerepet. Talán a túrasíhez lehet a legjobban hasonlítani: a hegyre saját erőből jutunk fel, majd a lejutás egyben a túra legizgalmasabb része.

Honnan indult a Hike & Fly?

A túrasí történetében kezdetben a síelők saját erőből, a hegyre felfelé haladva jutottak el a lejtők tetejére. Később a síelés tömegsporttá vált, a felvonók pedig lehetővé tették, hogy a síelők különösebb erőfeszítés nélkül jussanak fel a hegyre.

A technológia fejlődésével azonban egyre könnyebb és jobb felszerelések váltak elérhetővé. Így újra előtérbe kerülhetett az a fajta sportélmény, amikor maga a feljutás is a túra része: elkerüljük a zsúfolt sípályákat, saját erőből érjük el a hegytetőt, majd a lejtőzés jelenti a túra megkoronázását.

Hasonló folyamat figyelhető meg a siklóernyőzésben is.

Könnyebb felszerelés, új lehetőségek

A siklóernyőzés kezdeti időszakában a pilóták gyakran saját erőből jutottak fel a hegyoldalakon, majd onnan repültek le. A felszerelés azonban akkor még jelentős tömegű volt, körülbelül 17–22 kg, ezért a fejlődés egyik fő iránya a repülési idő és a repülési teljesítmény növelése lett.

Mára a technológia és az innovatív anyagok fejlődésének köszönhetően a Hike & Fly számára megfelelő felszerelések rendkívül könnyűvé váltak. Egy komplett, könnyített felszerelés akár 5 kg alatti tömegű is lehet.

Egy tipikus könnyített felszerelés hozzávetőleges tömege:

  • siklóernyő: 1000–1500 g
  • beülő: 100–600 g
  • mentőernyő: 800–1200 g
  • sisak: kb. 200 g
  • hátizsák: 300–700 g

Ez már olyan tömeg, amelyet egy alpesi vagy vertikál futó, túrázó, hegymászó vagy sziklamászó is magával tud vinni a hegyre.

A Hike & Fly lényege éppen ez: a feljutás a sport része, a csúcson pedig előkerül a siklóernyő, és a lefelé vezető út már a levegőben folytatódik.

Nem felvonóval jutunk fel, nem csak a repülésért megyünk a hegyre – maga a hegy, a túra és a repülés együtt adja az élményt.

 

Mitől különleges a Hike & Fly?

Gondolj bele, milyen remek érzés felfutni a szikláig, majd felvenni az ultrakönnyű ferrata szettet, felmászni a szikla csúcsára, mindezt reggel nyolc órakor!

Ilyenkor csupán néhány zerge bóklászik a hegyen, a fények gyönyörűek, a völgyben köd van.

Előveszed az ernyődet, elstartolsz, és 15 perc alatt lent is vagy.

Ez teljes értékű sport, a végén egy csodálatos repülés élményével, és nem fáradsz ki a csúcsról való lejutástól. Nem vesz igénybe egy egész napot, és sem a térded, sem a hátad nem fájdul meg a felszerelésekkel teli hátizsáktól.


Hogyan kezdjem el?

Mindenkinek másképp kell hozzákezdenie ehhez a sporthoz.

Egy futónak alapvetően nagyon jó az erőnléte, viszont meg kell tanulnia repülni. Egy siklóernyős kondíciója legtöbbször nem elegendő, így edzenie kell magát a kihívásokhoz.

A Hike & Fly tanfolyam egy átlagos képességű sportolónak az alapoktól számítva körülbelül tíz nap.

Ez azért lehetséges, mert egyrészt a legbiztonságosabb felszerelések már elérhetőek Hike & Fly kategóriában is, másrészt a reggeli és esti repüléseknél csupán néhány szabályt kell betartani ahhoz, hogy ne legyen probléma.

 

 

Hogyan épül fel a tanfolyam?

Az előzőekben írtuk, hogy mindenkinek más képességét kell fejlesztenie, és különböző új dolgokat szükséges tanulnia ahhoz, hogy részt vehessen Hike & Fly túrákon.

A tanfolyam résztvevőit ezért két csoportra osztjuk:

  • akiknek van siklóernyős jogosítványa,

  • akiknek még nincs vizsgájuk, jogosítványuk.

Sportolóknak – még nem pilóták

Első lépésben el kell végezniük egy siklóernyős pilótaképzést, mert a megfelelő repülési tudás, illetve a nemzetközi vizsga elengedhetetlen feltétele a Hike & Fly túrákon való részvételnek.

A folyamatosan induló alaptanfolyamok egyikébe kell bejelentkezni, vagy érdeklődéstől függően lehetőség van intenzív tanfolyamon letenni a vizsgát.

Az intenzív képzést kizárólag Hike & Fly iránt érdeklődőknek tartjuk.

Az alaptanfolyamot követően 2–3 napos Hike & Fly workshop keretében tartunk átképzést, amely egyben már egy Hike & Fly túra is.

Ezt követően már mehetünk közösen a Hike & Fly túrákra.

Siklóernyős pilótáknak

Siklóernyős pilótáknak 2–3 napos átképzést szervezünk, amelynek keretében kiutazunk a hegyekbe, és egy Hike & Fly túra során megtanítjuk a következőket:

  • Bemutatjuk a kötelező és szükséges felszereléseket, és megtanítjuk azok használatát.

  • Gyakorlati képzés keretében megismerkedünk az egyköpenyes ernyők kezelésével, és megtanítjuk a megfelelő starttechnikát annak, akinek szüksége van rá.

  • Megismertetünk néhány fontos szabállyal, és átadjuk eddigi tapasztalatainkat, hogy te magad is meg tudj tervezni egy saját projektet vagy túrát.

  • Elméleti és gyakorlati képzést követően felmászunk, majd lerepülünk az első hegyünkről.

Felszerelés és létszám

Az átképzésre, azaz a workshop idejére 2–3 komplett felszerelést tudunk biztosítani.

A Hike & Fly workshopokra minimum 2, maximum 5 fő részvételét várjuk.

 

Mit ad a Tanfolyam ?

Garantált felejthetetlen élményt. Új életformát, barátokat, közösséget. Nemzetközi pilóta jogosítványt.

Költségek

Az újgenerációs sportokhoz hasonlóan, ez sem sorolható a legköltségkímélőbb szórakozások közé. Viszont, ha az alapfelszerelést sikerült összeállítanod (ernyő, beülő, mentőernyő), akkor a későbbiekben már egyáltalán nem is költséges ez a sport. A hegyre való felmászásért és a hegyen alvásért pedig nem kérnek költségtérítést. Tudjuk hogy a felszerelés ára sokakat megrémiszthet, ezért úgy döntöttünk, hogy összeállítunk két-három teljes felszerelést, és a kezdetekben ezeket bérbe adjuk.

Workshop díja 3 részre szedtük szét hogy ne terheljünk ha csak érdeklődsz.: 

  • 1 előadás: 10 € (Airborne klubtagoknak és tanfolyamosoknak 50% kedvezménnyel)
  • 2 worksop projekttel: 60 €

A workshop díja tartalmazza a probát és a projektet . Viszont nem tartalmazza az oktató összes költségét,  a pilóta  egyéb felmerülő költségeit mint :  kiutazást, szállást, biztosítást, étkezést.

Felszerelés bérlése a workshop idejére:

  • 160 € / komplett felszerelés:

A bérleti díj 50% át beszámítjuk új felszerelés vásárlása esetén.

Hogyan tudok jelentkezni?

Amennyiben a tanfolyam felkeltette az érdeklődésedet, akkor kérlek jelentkezz online itt az  oldalunkon, hogy meglegyenek az adataid, és hívj fel telefonon 9.00-18.00 között, hogy személyesen is meg tudjuk beszélni a részleteket.  

Tasi Gábor: 00 36 20 93 466 93
 

 

Online jelentkezés